2015. november 23., hétfő

Hajbeültetés után 1 hónappal

A műtét után eltelt 1 hónap, túl vagyok a kötelező kontrollon. Szerencsére minden rendben van, semmi extra teendőm nincs. A fejbőröm olyan mintha korpásodna, de megnyugtattak, hogy ez velejáró folyamat és el fog múlni.

Az elmúlt 1 hónapban visszatért minden a rendes kerékvágásba. A kéthetes szünet után visszatértem dolgozni, eddigre a hajbeültetésnek durva nyomai már nem voltak, de így is elég vegyes fogadtatásom volt az 5 mm-es hajammal. :-) 2 hét után megvolt az első samponos hajmosás is, amihez baba sampont használtam, de ennek ellenére a hajmosás után a bőröm feszült, olyan volt mintha nagyon kiszárította volna. Bár ez lehet csak a 2 hetes hajmosás nélküli időszak utáni érzés volt, mindenesetre azóta csak hetente egyszer mosom a régi bevált, PH semleges samponommal.

Hajbeültetés után 1 hónappal

1 hónappal a hajbeültetés után felülről
A pörkök már teljesen lehullottak, csupán enyhe pirosság maradt vissza a donor és befogadó területeken, ami főleg sampon használata után jelentkezik intenzívebben. Enyhe viszketés még mindig előfordul, és a 3. hét közepétől beindult a hajhullás, eléggé intenzíven, amikor végig simítom a hajam növekedési iránnyal megegyezően 1-2 szál hullik ki, ha növekedéssel szemben, akkor 10-15 szál is. Hajmosásnál meg tömegével… De mivel ez természetes folyamat így nem estem kétségbe, és a kontroll vizsgálaton is megnyugtattak, hogy nincs semmi baj ezzel.

Hajbeültetés után 1 hónappal


Vertex terület 1 hónappal a hajbeültetés után
Úgyhogy minden a legnagyobb rendben zajlik, 1 hónap múlva jelentkezem. :-)

2015. november 9., hétfő

Az első hét hajbeültetés után

Az elmúlt 1 hét viszonylag eseménytelenül telt. Már a 2. napon elkezdett viszketni a donor terület, amiből előző nap vették ki a graftokat. Persze vakarni tilos, ezért mikor már nem bírtam tovább, a kapott sóoldattal lespricceltem, ez segített ideiglenesen. 

Az előzőekben már emlegetett úszósapka érzés szűnőben volt már hajbeültetésem után a 2.-3. napon, de cserébe a bőr alatt elkezdett levándorolni az érzéstelenítő a fejtetőmről. Először a homlokomon jelent meg a duzzanat és vártam, hogy végig vonuljon az arcomon, de szerencsére a homlokomnál teljesen felszívódott. Ugyanez játszódott le a donorterületre beadott érzéstelenítő esetében is. Az ödéma lassan vándorolt le a fülem mögötti területen, tarkómon majd végül felszívódott a 3. nap után.

A kétóránkénti oldattal való permetezést a konzultációig szorgalmasan csináltam, a telefonom visszaszámlálója segített tartani ezt a 2 óránkénti ütemezést. A 3. naptól a fogadó terület is viszketni kezdett, de ennek örültem, mert a viszketés a gyógyulás jele, hallottam ez többször gyerekkoromban.
Egyébként az első két nap alatt az egyik legrosszabb az volt, hogy nem tudtam aludni egyhuzamban 3-4 óránál többet. Ennyi idő után hirtelen felébredtem és már nem tudtam visszaaludni. Ezért folyton fáradt voltam. De a 3. naptól kezdve már ment a rendes alvás, szigorúan csak háton és 3 párnával. Érdemes beszerezni utazópárnát, amit a nyak mögé téve megakadályozható, hogy alvás közben oldalra forduljunk. Bár nekem elég kényelmetlen volt, de megszokható. Segített, ha nem teljesen háton feküdtem, hanem egyik oldalra elbillentettem a fejem.

A másik kényelmetlen dolog pedig a semmittevés volt. A műtét látható jelei miatt nem akartam még emberek közé menni, de egy-két este elmentem vezetni a városban, hogy az egyhangúságot megtörjem. A műtét utáni első kontroll a 4. napon volt, kb. 5 percig tartott. A klinikán megbeszéltük az elmúlt napok történéseit, a következő kontrollig a teendőket majd egy gyors fotózkodás jött. Szerencsére a fejbőröm rendben gyógyul, így semmi extra teendőm nincs. A gyógyulás elősegítésére, és ha nagyon viszketne, lehet vízbázisú bőrápoló krémeket is használnom a 2. héttől, meglátom, hogy lesz-e erre szükség. Kaptam egy teljes adag spriccelőt megint, ami az eddigi tapasztalatok alapján kb. 3 napra elegendő lesz. Gyorsan fogy, mert én szeretem nagyon bőven használni :-) De mire elfogy, pont túl leszek az 1. héten, utána már nem is kell majd.

Hajbeültetés után 4 nappal

Hajbeültetés után 4 nappal a donor területen lévő apró pörkök már alig látszódnak

A hajvonal új beültetett területe is szépen gyógyul

Hajbeültetés után
 Az 5. nap végére a donor területen a pörkök nagy része már le is esett. Ehhez szerintem hozzájárult az, hogy napi egyszer, vizes vattakoronggal óvatosan végig töröltem. Valamint a spricniből néha fújtam ide is. Amikor meg viszketett akkor óvatosan, körkörös mozdulatokkal enyhén masszíroztam és a pörkök dobták le magukat tőle. A legnehezebben gyógyuló és legérzékenyebb terület a tarkóm környéke. Talán azért mert háton alvásnál ezen a részen fekszem és nem biztos, hogy annyira jó ez a sebes bőrfelületnek. Úgyhogy már várom mikor fekhetek oldalt. :-) 

Az első hét végére teljesen kiment az érzéstelenítő utóhatása és megszűnt az úszósapka érzés, és egy hét után nagyon kellemes érzés volt az első „hajmosás”. Ebben az 1 hétben kerültem a fizikai megerőltetést, sőt még csak a nagy hajlongásokat is, mivel ilyenkor vér tódul a fejbe és nem hiszem, hogy ezt a hirtelen vérbőséget az új átültetettek jól tolerálják. Továbbra is szedem a mega C-vitamin adagot (6-7g is lemegy egy nap), valamint cinket, magnéziumot. És sok vizet iszom, kb. 3-4 litert naponta.

2015. november 2., hétfő

A műtét

Ezt a bejegyzést közvetlenül az első nap után írom, így elég frissek az élményeim. Reggel fél 8-ra kellett érkeznem, 5 perccel előtte már megérkeztem a klinikára, és egy gyors átöltözés után már a hajam nyírása kezdődött. 

Előtte való nap 1 centire levágtam, de ez sajnos hosszúnak bizonyult, pedig reméltem, hogy megúszom a „kopasztást”. :-) A gyors hajvágás és zuhany után már kezdődött is az érzéstelenítés, melynek beadása kissé kellemetlen volt, de ahogy zsibbadt utána már nem éreztem semmit. Miután hatott jobb oldalról elkezdődött a graftok kivétele. Elsőre kissé ijesztő volt, mintha a koponyámba fúrtak volna, mivel a csont felerősítette a hangot. De persze erről szó sem volt, csak pár milliméterre hatolt a fúró a fejbőrömbe, és egy idő után az érzést valamint a hangot teljesen meg is szoktam.

A hajbeültetés során fájdalmat egyáltalán nem éreztem, talán 2x fordult elő, hogy kértem plusz érzéstelenítést. Ezzel a művelettel viszonylag gyorsan végeztünk, kb. 11-re és elkezdődött a frontális területen a donor rész felkészítése. Ami konkréten kis lyukak fúrása a fejbe. Ezután következett egy fél órás ebédszünet, az ételről a klinika gondoskodott, majd ezt követően kezdetét vette a kivett graftok beültetése a lyukakba. Számomra ez kellemetlenebb volt mint a kivétel. A homlokom felett nagyon érzékeny volt, de az érzéstelenítők nagy segítséget adtak. :-) És persze nálam is előjött a sokak által emlegetett úszósapka érzet, bár ez számomra inkább vicces érzés volt, nem kellemetlen.

A műtét szerencsére eseménytelenül telt, mindig kaptam felvilágosítást éppen milyen fázis következik. A behelyezés során TV-t néztem és volt, hogy rövid időre el is aludtam. A graftok behelyezésével végeztünk délután 3 órára, búcsúzás előtt fiziológiás sóoldatot kaptam amivel spriccelni kell a fogadó területet 2 óránként, valamint fájdalomcsillapítót és a párnára alváshoz egy takarót ami felfogja az esetleges vérzést. Taxirendelés és 16:00-ra már itthon is voltam.

A tarkótájról kivett graftok átvándoroltak a vertex (fejtető) területére

A front vonal kialakítása, és egy kis sűrítés ahol kell
Fájdalmam egyáltalán nincs, ha nem ráncolom a homlokom és nem mozog a fejbőr akkor az úszósapka érzés sem jön elő. Továbbra is szedem a mega C-vitamin dózist, valamint cinket, magnéziumot, és orvosi tanácsra nagyon sok folyadékot iszom, ez ugyanis segít a bőr alatt felhalmozódott érzéstelenítő felszívódásában.

Az esti alvás kb. 4 órásra sikerült csupán, és az sem mély álomban telt. Nagyon féltem, hogy oldalra fordítom a fejem és a befogadó területen alszom majd, amit pedig kerülni kell. Ettől eltekintve nem volt vészes az éjszaka, fájdalom nem volt, csupán a tarkó tájékról szivárgott egy kis vér, amit felfogott a klinikától kapott párnatakaró.
 
A második nap ugyanúgy telt mint az első, fél 8-kor kezdés, ebéd délben és fél 4-re már itthon is voltam.
Hajbeültetés után közvetlenül

Hajbeültetés után